a tisza partján nőtt fel.
amikor nyári vasárnapokon a családdal levonultak fürdeni, a nagyobb fiúk faágakkal kitűzték azt a részt a vízben, ameddig a maga fajta kiscsaj elmerészkedhetett.
a tisza veszélyes, mondogatták a felnőttek, egyik helyen jó darabig gázolhat az ember a vízben, nincs félnivalója, míg máshol egyet lép és elveszett. a kanyargós, szomorúfűzekkel szegélyezett részeknél a sodrás hatalmas gödröket csinál a mederbe, amikben örvény szippant magába és húz le a folyó mélyére, ennek nyomait a víz tetején megjelenő körökből is látni lehet. riogatták azzal is, hogy a helyi horgászok sok magabiztos úszót húztak már partra kicsivel lejjebb, néhány nappal vagy héttel később.
mikor játék közben mégis beletévedt egy gödörbe és fuldokolva kapálózott, hogy kikerüljön, akkor a saját bőrén tapasztalta meg, hogy bár imádja és élete része a tisza, de mégiscsak olyasmi, ami felett nincs hatalma. a víz irányít és sodor magával mindent.
ha biztonságban szeretné magát tudni, az egyetlen, amit tehet, hogy nem megy a közelébe.
persze, csak jobban vonzotta, mint bármi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.