gyönyörű napok jönnek, gondolta annika és harapott egyet a kéksajtos pirítósból. a rárakott erős paprika azonnal lángra lobbantotta szájpadlását, egy pillanat múlva az ajkai is lángvörösek lettek. sziszegett, fújkálta a szája szélét és valahogy nagyon tetszett neki az égető érzés. a gyorsan összecsapott vacsora után fáradtan nyúlt végig az ágyon, reggel még beágyazni se volt ideje, most csak úgy, a párnákból és paplanokból összeállt halomra huppant.jó volt meg se moccanni, a nyitott szobaablakon át a kora nyári friss levegőn túl az esti zaj is behallatszott. lenn autók siettek, bennük a kései bevásárlásból hazafelé tartó családanyák, üres lakásra hazaérő magányos üzletemberek, randira siető párok, a postaautó éjjel munkába induló vezetője, egy rendőrségi járőrautó meg még ki tudja hányféle ember.
annika boldogan merült el a tudatban, hogy van valahol egy autó, egy ütött-kopott piros kisteherautó, ami nemsokára az ő szerelmét is hazahozza, hogy a slusszkulcsot hanyagul a konyhaasztalra dobva felkapjon egy szelet tegnapról maradt meggyes sütit, majd mellé heveredjen az ágyra. fáradt lesz a szeme és kigyúlt az arca, meg szúrós is, mert reggel megint nem jutott ideje borotválkozni. bekapcsolják a tévét, igazából nem nézik és nem is nagyon beszélnek, csak ölelik egymást. ha valaki átbámulna a szemben lévő ház egyik ablakából, biztos irigykedne, milyen béke van abban a kis hálószobában.
később a zuhanytól új életre kelve ruhák már nem is kerülnek rájuk, éjfél is elmúlik, mire az egymásba feledkezésből újra visszaeszmélnek a valóságba. ölelkezve alszanak el. korán reggel csörög majd az ébresztő, a férfi kávét főz, óvatosan az ágy szélére ülve szürcsölgeti, ruhát kap magára, és sietve dolgozni indul. olyan szeretni való, ahogy ott ül reggelente az ágy szélén, nagy, álmos szemekkel. ez az ember az életem, lüktette annika fáradt teste minden porcikája, talán el is szenderedett egy pillanatra és álmában mosolyra görbült a szája.
nagyot dobbant a szíve, mikor a kulcs végre megcsörrent a zárban. a férfi egy gyors heló után, cipőjét le se húzva megállt az szobaajtóban.
- annika, én téged nagyon szeretlek, de most elmegyek. a cuccaimért átjövök holnap. ne keress többé.
választ se várva sarkon fordult, a kulcs ismét zörrent a zárban, a lány a kitörni készülő zokogástól kapott fülzúgáson át nem hallotta már a távolodó lépteket és a liftajtó csapódását.
- eljött a mi időnk! - mondta shivine.
szárnyainak egyetlen suhintásával ott termett a kis hálószobában, leült a zokogástól félig eszméletlen lány mellé, az ágy szélére. ott ült egész reggelig, kezét annika sírástól és szemfestéktől maszatos kezén nyugtatva.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.