bukott madonna

benyit a rendelőbe, megcsapja a meleg levegővel kevert gyógyszer és fertőtlenítőszag, leül a narancssága műanyag széksor egyik üres helyére.

persze, hogy nincs időpontja. elrebeg egy imát és reménykedik, hogy a többieknek sincs, bár 5-6 ember van csak a teremben, nem tudja, van e elég erő benne, hogy kivárja. a kabátot magán hagyja, egyik percen melege van, a másik percen fázik. most már szédül is a háta mögött tüzet okádó radiátor mellett.

közben megy a szokásos kérdezősködés a váróban: ki ki után következik, ki kire vár. érdeklődik valaki, milyen ez az orvos. válaszul egyesek összehasonlítanak (a régivel, meg ismeretlenekkel, bejön a jól ismert horror vonal is egy-két brutálisabb sztori felemlegetésével), mások egyszerűen csak azt mondják: jó, rendes.

egy szemüveges, nyolcvan körüli néni is beleszól: ő meg van elégedve. fakó, szürkés szemében megcsillan a bizalom és a hála. érezni, hogy jó helyen van az ember.

 

a radiátor tovább ontja magából a meleget, a teremben lassan elfogy a levegő, felkavarodik a gyomra, miközben az ebédre evett töltött káposztára gondol. ennek nem lesz jó vége. mikor végre kijön az ötödik beteg is, bemegy a dokihoz, előadja a baját. az orvos közli, influenza ellen sajnos nem sokat lehet tenni, de tartson ki, még 3 nap és vége.
kedves és megértő, mint mindig, meg persze határozott és sietős (sokan várják még).
a lány pillanatok alatt újra a kopott fehér ajtón kívül van.
mire kiér a rendelőből, már kicsivel jobb is.

bár nem hitt a csodában, épp harmadnapra tényleg jobban lett.